„Spielhóznis Kunszt” kreatív német nyelvi napközis gyerektábor

Nemrég egy, gyerekek számára szervezett tábor záró rendezvényén vehettünk részt, a gyerekek hozzátartozónak társaságában, mely a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében zajlott.

Kellemes meglepetésként értékelhettünk mindazt amit a mintegy harminc gyerek bemutatott. De mit mutattak be, mindazt amit egy hét alatt tanultak a kreatív német nyelvi napközis táborban. Akik jelen voltunk, nagy elismerésként értékeltük a látottakat, a gyerekektől és a szülőktől már a helyszínen lehetett hallani: „Jövőre újra itt leszünk”.

20220725 110628

Azért, hogy egy tisztább képet alkossunk a látottakról, dr. Bánffi-Benedek Andrea egyetemi docenshez fordultunk részletekért. Elmondta, hogy a német tábor helyszíne a PKE új épülete, (Sulyok István utca 14–16. szám), volt, időpont: július 25–29. (hétfő–péntek), az oktatás reggel 9 órától, délután 15 óráig tartott óráig tartott 34 gyerek részvételével.

20220725 101732

„Második alkalommal tartjuk a tábort, a múlt nyáron volt az első „Spielhóznis Kunszt” Cél: a nyelvtanulás szeretetének átadása, a német nyelv tanulásának népszerűsítése. Szervezők: A Partiumi Nyelvközpont, valamint a PKE (Partiumi Keresztény Egyetem) Német nyelv és irodalom szakcsoport 2 oktatója, dr. Bánffi-Benedek Andrea egyetemi docens, drs. Tóth Orsolya egyetemi tanársegéd. A foglalkozásokat tartották: A PKE Német nyelv és irodalom, valamint a Többnyelvűség és multikulturalitás mesteri program hallgatói, leendő és gyakorló némettanárok: Kányádi Orsolya, Budai Evelin, Betuker Réka.

Videó_Számok tanulása

Videó_Cukiságok

A foglalkozásokban a fent említett két oktató is aktívan szerepet vállalt, hiszen elmondásuk szerint ez a tábor remek alkalmat teremtett a hallgatóknak átadott elméleti és gyakorlati ismeretek. elmélyítésére, bővítésére.

20220726 093615

„Hihetetlenül örülök neki, hogy ezalatt az 5 nap alatt hallgatóimmal kollégaként dolgozhattam együtt a tábor tantervének megtervezésétől egészen annak kivitelezéséig” - mondta Bánffi-Benedek Andrea.

20220726 144454

Szót az alkotó műhelyek elnevezéséről:„Ráhangoló: zenés német műhely. Eltáncoló: sváb hagyományőrző műhely. Megtanuló: meg-rajz-olló: kreatív német szókincsműhely. A foglalkozások módszertani hátteréről: Hogyan tanítottuk a nyelvet? A nyelvi fejlődés hatékonysága érdekében kiscsoportokban dolgoztunk, egyénre szabott, differenciált oktatási módszerekkel.

Videó_Die Affen fressen Bananen

Videó_Sváb táncok tanulása

A csoportbontás kialakításánál a korosztályt és a nyelvi szintet egyaránt figyelembe vettük. Csoporton belül pedig alkalmazkodunk az egyéni tanulási stílusokhoz. A német nyelv ismerete ezért nem volt feltétele a táborba való jelentkezésnek. Cselekvésközpontúan, élménygazdagon és interdiszciplinárisan: eljátszottuk, elénekeltük, megrajzoltuk, megalkottuk mindazt, amit a tematikus napokon megtanítottunk, tettük ezt kézzel, fejjel, szívvel.

20220727 115504

Nem csak nyelvet tanultunk, hanem sokrétű ismereteket, ugyanakkor nyelvi, szociális, interkulturális kompetenciákat is fejlesztünk a foglalkozások során. Kommunikatívan: A nyelvtudás nem a felhalmozott szavak és a bemagolt nyelvtani szabályok mennyiségétől függ, hanem attól, hogyan tudjuk magunkat autentikus kommunikatív helyzetekben megértetni egy anyanyelvű beszélővel. Már az első perctől kezdve erre a célra összpontosítunk! Kontrasztív szemlélettel: Sokan nehéz nyelvként tartják számon a németet, mégis, magyar anyanyelvűként, gond nélkül megértjük a tábor címében szereplő szavakat: „játszónadrág (Spielhose)“, „művészet” (Kunst)“.

296252665 587300036135830 5917734847126862363 n

Foglalkozásaink során az egyszerűbb és ismert jövevényszavak játékos, szórakoztató felfedezése valamint az angol nyelvhez fűződő rokonsági szálak feltárása is teret kaptak. Miért fontos a nyelvek összehasonlítása? Részben sikerélményt ad, részben pedig jelenlétük tudatosítása megelőzi a nyelvek keverését” - hangzott el. 

Forrás: Bihari Napló

Img 20220729 Wa0058Untitled 1

20220725 09562220220725 10093920220725 10110020220725 10174120220725 11061320220725 12284320220725 12320520220725 12334720220726 09572220220726 09573220220726 10305320220726 10313520220726 14172820220726 14315220220726 14385420220726 14484620220727 09155820220727 09173020220727 09211420220727 10483620220727 11551920220727 12161620220727 12193320220727 12565720220727 12570520220728 12162920220728 12171420220728 12183920220728 12233120220728 14140920220728 14181220220728 15164720220728 15165220220728 15171020220729 144957Img 20220725 Wa0032Img 20220725 Wa0033Img 20220725 Wa0038Img 20220726 Wa0027Img 20220726 Wa0028Img 20220726 Wa0029Img 20220726 Wa0031Img 20220726 Wa0036Img 20220727 Wa0003Img 20220727 Wa0006Img 20220727 Wa0008Img 20220727 Wa0015Img 20220727 Wa0016Img 20220727 Wa0017Img 20220729 Wa0000Img 20220729 Wa0001Img 20220729 Wa0011Img 20220729 Wa0013Img 20220729 Wa0016Img 20220729 Wa0018Img 20220729 Wa0053Img 20220729 Wa0059Img 20220729 Wa0060orsi

forrás: nemetszak.partium.ro