Jövőre veletek ugyanitt!

A PKE Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja 2019. március 28-án nyílt napi rendezvényt tartott.

Idén 7 iskola mintegy 74 diákja vett részt a Germanische Mythologie című német nyelvű megyeközi tanulmányi verseny döntőjében.

A rendezvény a megszokott helyen, a megszokott keretek között, ám idén picit rendhagyó, pontosabban varázslatos módon vette kezdetét. A házigazda szerepét első körben az idei tanulmányi verseny életre kelt szereplői, Thor, Freyja és egy titokzatos tünde vették át.

A szórakoztató, dinamikus, interaktív foglalkozások során minden versenyző csapatnak alkalma nyílt a legfontosabb kérdésköröket átismételni. A várva várt verseny előtt, a tanszék oktatói köszöntötték a vendégeket.

A szak rendezvényeiről hallgatóink tartottak részletes tájékoztatást:

Szász Tímea első éves angol-német szakos hallgató az első éven szerzett tapasztalatait osztotta meg a vendégekkel.

Vincze Zsófia, másodéves angol-német szakos hallgató a bel- és külföldi tanulmányi kirándulásokról tartott képes beszámolót.

Dari Andrea és Dari Annamária harmadéves német szakos hallgatók az Augsburgi Egyetemen eltöltött félévről, valamint az Erasmus+ program által nyújtott lehetőségekről beszéltek.

A nyerteseknek, a résztvevőknek, valamint a diákokat felkészítő kollégáknak szívből gratulálunk, köszönjük a megtisztelő érdeklődést és a nagyszámú jelenlétet!

Img 1494

A programból:

10:40: Germanische Mythologie (vetélkedő)

11:25: Diákok élménybeszámolói a szak rendezvényeiről

12:40: A vetélkedő eredményhirdetése, díjkiosztás

13:00: Közös ebéd az egyetemi menzán

 

 

Img 1450Img 1456Img 1457Img 1459Img 1462Img 1464Img 1465Img 1466Img 1468Img 1469Img 1471Img 1473Img 1477Img 1478Img 1479Img 1480Img 1481Img 1482Img 1483Img 1484Img 1485Img 1486Img 1487Img 1488Img 1490Img 1491Img 1492Img 1493Img 1495Img 1498Img 1501Img 1502Img 1503Img 1504Img 1506Img 1507Img 1508Img 1509Img 1510Img 1512Img 1513Img 1514Img 1515Img 1516Img 1517Img 1518Img 1519Img 1521Img 1524Img 1525Img 1526Img 1527Img 1529Img 1532Img 1533Img 1534Img 1535Img 1536Img 1537Img 1539Img 1540Img 1541Img 1542Img 1543Img 1544Img 1545Img 1546Img 1547Img 1548Img 1549

forrás: nemetszak.partium.ro