Díjazták a Tabéry-pályázat legjobbjait

A Tabéry Géza novellapályázatot negyedik alkalommal hirdette meg a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéki Csoportja, valamint a Várad kulturális folyóirat. A díjkiosztó ünnepséget május 17-én tartották a PKE új épületében, méghozzá a leendő Tabéry Géza-teremben.

Most volt a legerősebb, legkreatívabb a mezőny, mondta az ünnepség kezdetén Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője. Volt olyan év, amikor 35-40 pályamunka közül nem tudtak olyan erős anyagot kiválogatni, mint most a másfél tucatból. Nagyon színvonalas, jó alkotásokat tudtak díjazni. Jövőre, az ötödik kiíráskor igyekeznek még szélesebb körben népszerűsíteni a pályázatot, a korábbi évek résztvevőit is újból megszólítva.

Img 5871Balogh Andrea, a PKE Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója szólt arról, miért épp Tabéry Géza lett a névadója a novellapályázatnak. Tabéry Nagyvárad szülötte, itt bontakozott ki munkássága, az Ady-kultusz felkarolója, az Ady Endre Emlékmúzeum létrehozója, író és irodalomszervező. Szinte önmagától kínálkozott hát a név. A negyedik pályázat meghirdetésekor nem egy témakört jelöltek meg kulcsszavakkal, ez alkalommal a beküldött novelláknak tematikusan Tabéry Géza valamelyik tetszőlegesen választott regényéhez kellett kapcsolódniuk. Kiindulópont lehetett a kiválasztott regény címe, alaptémája, egy-egy mozzanata vagy a mű szimbolikus (képi) síkjának eleme(i). A pályamunkák értékelésénél elsősorban a szövegek minőségére figyelt a zsűri. Balogh Andrea hozzűfűzte: a tanszéken fontosnak tartják a lokális irodalmi értékek felkutatását, ismertebbé tételét. Egyébiránt januárban Tabéry Géza halálának 60. évfordulóján megemlékezés volt a Rulikowski temetőben a Várad szervezésében. A PKE új épületében található termet pedig, ahol az  eredményhirdetést és díjátadást tartották, hamarosan átnevezik Tabéry Géza-teremmé.

Tasnádi Sáhy Péter, a Várad irodalmi rovatának szerkesztője elmondta: a beérkezett novellákat illetően változó volt a minőség évről évre, az idei „termés” számára is kellemes meglepetés. Hogy mitől lesz jó egy írás? Nem a téma a legfontosabb, hanem a megközelítés módja. Finoman, a nyelvet biztos kézzel használva mesélni, írni lehet bármiről, akár egy cserebogárról is. Az is jó, ha külső szemmel tudunk nézni a saját szövegeinkre, mert ez abban is segít, hogy rádöbbenjünk saját típushibáinkra.

Img 5876Ezután következett az eredmények ismertetése, a díjak, oklevelek és könyvajándékok átnyújtása. A legjobb írásokat a Várad 6-os lapszámában olvashatják az érdeklődők. A „dobogósoknak” pedig megadatik a lehetőség, hogy a közeljövőben elsőkötetes szerzők lehessenek a Várad Kiadó jóvoltából.

Dicséretben részesült: Sárhegyi Tamás Felicián, Boros Brigitta, André Krisztina és Simon Dorottya. A legjobb középiskolás különdíját Nagy Béla Zsolt kapta meg. A harmadik díjat Zelena Dorina Lillának, illetve Tankó Andreának ítélték oda. Második díjat kapott Gárdos Bíbor és Pataki Anett. Az első díjat Covaciu Norbert nyerte el.

32780827 10215637799519254 1361502493938286592 nA díjátadás után Gárdos Bíbor felolvasta Tökéletlen tökéletlenség című díjazott írását, Covaciu Norberttől pedig az első díjban részesült novelláját hallgathattuk meg, amelynek címe Az a fél flakon sör.  

Img 5885

Forrás: http://www.varad.ro/dijaztak-tabery-palyazat-legjobbjait/

32671514 10215637786198921 1985859853943308288 n32806943 10215637798879238 5282297844043087872 n32810403 10215637889001491 147142723407708160 n32860182 10215637795279148 7864034077584654336 nImg 5873Img 5874Img 5877Img 5878Img 5879Img 5880Img 5881Tabery plakat dijkioszto maj 17

forrás: magyartanszek.partium.ro